PROFÁN IMA

Uram! Végtelen Isten,
hozzád fordul ez itt lenn!
Hétmilliárd közt az egy.
Nézd, Uram, hogy mire megy?!
Ha téblábol a hitben,
mit ér az isteni kegy?!

Te írónak teremtetted.
Meg költőnek, írjon verset!
Tűzpirosat, kékhideget,
hogy szeresse a színeket!
Nyár ezer zöldjét, a télben
a táncoló hópelyheket!

Az ezüstfehér Hold az estben,
a bíborfény napkeltén, nyugtán…
Versben hajózik át a csenden.
Nagyon fáradtan ezt is unván,
Hol életének rajongója,
majd elvesztené kurtán, furcsán.
Öregségét is körbe futja.
Vagy legyint rá. Majd kezdi újra.

Súlyosnak látja parányiságát,
pontosabban nagyon jelentősnek.
Közben tudod, ahogy magát mondja
daccal, öngúnnyal Ki ez? – költőnek.
Tökéletesen csak te ismered.
Annak, aminek te teremtetted.
Versben balgának is mondja magát.
De másként az, mint a többi balga.
Mivel most is ír drámát, verseket.
És úgy ír, ahogy a vers akarja.
Nyolcvanhét éves fáradt - öregen.
Még mindig nem adja fel. Még ma sem.

Uram, azért kicsit én is ismerem.
Tudom, hogy gyakran derűsen figyeled.
Mosolyogva a humorból is kapott.
Ha kell, saját magán vigyorintni tud.
Toronyirányt megy ott is, hol jobb az út.
Leszegett fejű kos, várja mire jut.
Így a fáradtsága egyre növekszik.
Hosszú öregsége pedig fogyóban.
Hát aposztrofálja imigyen magát,
Ki ez? költőnek. Egyre viszolygóbban.

Ki ez? költőségét
ím, szélnek ereszti.
Az lenne akkor is,
ha nem tudná senki.
Mármint író, költő.
Ami mögötte van,
Tekedgyelmed nélkül
mind nem lenne, Uram.

Bocsásd meg neki,
ha azt is képzeli
Ki ez? költőségnek
minden kis betűjét
te teremtsd újjá,
pici méhecskékké!
Repüljenek dongva
azoknak füléig,
kik ezután kérdik,
Ki ez? Ki ez? Ki ez?
És mondják hiába
na, hess! Na hess! Na hess!
Végül még a szúrós
pöttön méhfullánkok
ne vesszenek kárba,
még elképzeli, hogy
szúródjanak bele
néhány fülcimpába!

De azt is képzeli,
versekben, drámákban
egész másra lelnek,
-miközben zümmögnek
a pici méhei,-
kik rá már figyelnek,
és fontosnak tartják,
amit létrehozott.
Tán ezért is lettek
páran barátai.
Igaz barátai.

Mindenek Tudója,
ki megteremtetted,
nézd gyermekkorában
idesanyja mellett,
vele imádkozva
a kis térdepelőt?
Teremtője előtt.
Már régóta tudja,
hogy a Végtelen vagy.
És egyre ritkábban
mondja azt is – ha van?!
Meg, hogy a végtelent
felfoghatatlanul
kár is magyarázni,
csak azt lehet, Uram.

Végtelen Uramisten,
hozzád fordul ez itt lenn.
Hétmilliárd között az egy.
Nézd Uram, hogy mire megy?
Ki paránynak is kicsi,
egy parányi bolygón
a galaktikában.
Bár téblábol a hitben,
naponta újra hiszi,
hogy őrá is ráborul,
langypuhán betakarva,
végtelen szereteted.
És kinyílt tenyeredben
néha megsimogatja
az örök isteni kegy.

Végtelen irgalmaddal, az isteni kegy.

2017. szeptember 21.