FIGYELEM!

Minden kedves eltévelyedőnek, aki a honlapomra tévedt és eléggé el nem ítélhető módon még mindig szereti a jó verseket! Továbbá mindazoknak, akiket szeretek, a barátaimnak, még továbbá mindazoknak, akik némileg ismernek, akiknek ajánlottam egy-egy versemet! A kötetem tehát megjelent, „DE FELSZÁLLOTT” címmel.

Nem szállt fel a páva a vármegye- házra.
De felszállott, fel, a legszebb csillagágra.

A pávát az Isten reménykedve nézte.
Minden magyarok tán együtt térnek észre.

Balsors egymás ellen volt már múlt időkben.
Örömös vígságuk talán együtt lészen.

Örömös vígságuk talán együtt lészen.
Isten reményében, ember idejében.

Cím: http://hu.united-pc.eu/koenyvek/szepirodalom/lira-drama/de-felszallott.html

A kötetben pedig ezek a versek is megtalálhatók:

NYOM

Nyomot hagyunk, olvasható,
vagy épp már porladó nyomot.
De lesz-e majd nyomolvasó,
ki sejti, hol található,
ha van? Miért, hogy éppen ott?

 

DE FELSZÁLLOTT

Minden Pávásnak és zsűri tagnak.
És ama két konferansziének

Nem szállt fel a páva a vármegye-házra.
De felszállott, fel a legszebb csillagágra.

Hírvivője lett ott minden magyaroknak,
hogy ölelte egymást egy szép tegnap s holnap.

A pávát az Isten reménykedve nézte.
Ez a kicsi ország talán most tér észre.

Na, most másként!... Így elég.
Mert el kell mondani még…

Te és ti, figyeltek egyáltalán?!
Van kapu, vagy rés a butaság falán.
Úgy bizony! Azám!
Másik oldalon a végig-gondolás.
Tágas tájak, utak, nem is egy, de száz.
Nincs korlát, se rács.
És talán mind rögös. Megjárni nehéz.
Bár van akinél gyakran kinyújtva a kéz.

Jó, igen, tudom, hogy felszállott a páva.
És Isten örül, hogy a fél világ látja.

Hogy miért remélt a pávát nézvén Isten?
Mert az észre térés fennforoghat itten.

Mert mindig van fent, és mindig van lent is,
és a lent-levőknél van még lentebb is.
Mert a butaságnak szörnyű férge ím,
századok óta itt van.
Meg visszább. Rí vagy nyikkan.
És jár lentről fel, fentebb.
És jár fentről le, lentebb
hosszú karmokkal a rejtett útjain.

De mégsem. Akkor eltűnt,
mikor a páva fent ült
a legszebb csillagágon.

Akkor nem volt sehol semmiféle féreg.
Csak a páva tollán csupa gyöngyös fények.

Nem volt lent, vagy lentebb, csak vidám emberség!
Üzenet Istennek, hogy még reménykedjék,

mint mikor a pávát csillagágán nézte,
hogy e kicsi ország talán most tér észre.

Nem kényszerből táncol. Maga megy a táncba.
Elsőbb emberi, majd magyar vígasságba.

Sok-sok táj-szülötte színbe bomló tánccal.
Tavasz-kék énekkel pacsirták dalával.

Bár a butaságnak szörnyű férge ím,
századok óta itt van.
És visszább. Rívat vagy épp rikkan.
Jár bűzben, fel-le,
jár az emberek,
férfiak és nők,
jár a gyermekek,
kicsik, serdülők,
ifjak, öregek,
jár mindegyikük
rossz idejében.
Jár hosszú karmokkal a vak sötét útjain.

De akkor
nem,
nem,
nem!...
De akkor sehol,
amikor,
amikor a páva vidáman fent ült
a legszebb csillagágon.

Hát csak így van, barátom.
Ímigyen barátaim!

Nem szállt fel a páva a vármegye- házra.
De felszállott, fel, a legszebb csillagágra.

A pávát az Isten reménykedve nézte.
Minden magyarok tán együtt térnek észre.

Balsors egymás ellen volt már múlt időkben.
Örömös vígságuk talán együtt lészen.

Örömös vígságuk talán együtt lészen.
Isten reményében, ember idejében.

2012. december 19.

 

HOL NYÁR CSINÁL KÖLTÉSZETET

Bíró Gabinak

Öreg költő verset ígért
könnyelműen,
hogy nem lesz ám, hogy nem lesz az
akármilyen!
De a versből nem lett semmi,
az égvilágon semmisem.
És, hogy miért?
Hát csak azért,
mert a nyár írt akkor éppen
sokkal jobban,
sokkal szebben
a felhevült lombnak, földnek
olyan verset,
melyben villámfény a rím.
Felhőrésen,
milliónyi esőcseppben
kicsi napfénymanók ültek,
zuhanósdit úgy játszottak,
hogy a szélben hol zuhantak,
hol repültek.
A zubogó szálesőben
lubickoltak,
villóztak, majd tovatűntek.

Feladta az öreg költő.
Ahol nap, szél, vagy a felhő,
hol nyár csinál költészetet,
neki ottan szóhoz jutni
nem lehet.
Ott nem lehet.

2010. július

 

MEGINT TENGERKÉK

Na, most a tenger!
A tengerkékség!
Ahol a napfény
milliárdnyi csillogást játszik
az apró hullámokon.
Most, amikor épp
a jégvirág virágzik
az ablakomon.
Most amikor a
gáz-meleg nem tudom hányada
hűtlen megszökik
a kissé avult
nyílászárakon,
és nincs pénzem a
felújításra.

Tehát a nyavalyába!...
Mielőtt a hideg kirázna,
elkap valami meleg, húzós pára
mintha repülne velem
Horvátországba.
Mi az, hogy mintha?!
Nyakig gázolok
bele a nyárba,
meg a tengerbe.
És körülöttem minden tengerkék.

Ostoba lennék,
Ha most itt leledzenék
abban a kissé hűvös
ferencvárosi lakásban.
Igen,
inkább itt vagyok
nyakig a nyárban.
De nem egyedül.
Velem még hárman.
Mellettem ifjabbik fiam ül
és horgászik,
a fiával,
Levente unokámmal.
Anyja, az egyik menyem-lányom
napozik,
olvas,
mert a tenger a langyos szélben
bár nem nagyon, de enyhén borzas.
Azért én megyek úszni.
Az életet öreg fejjel még mindig
még mindig tanulni.

Jaj, annyi minden van még,
amit képzelek.
Néha, néha egy kis örömöt.
Talán attól is vagyunk,
mert képzeletünk van
és képzelni tudunk,
mégis emberek.

Ahogy a rossz jön,
ahogy jön gyorsan,
és az öröm jön
tétován, ballagósan.
De mert képzeletünk van,
képzelhetjük ezt fordítottan.

Mivel emberek vagyunk.
Mivel képzeletünk van.
És ha már elképzeltük,
imigyen fordítottan,
tán meg is csinálhatjuk.
Az öröm jöjjön gyorsan,
a rossz meg lesántultan,
tétován, ballagósan.

Mivel emberek vagyunk.
Mivel képzeletünk van.

 

BARÁTSÁG

Groszkopf Sándornak, Riának

Az aki figyel engem,
az akire figyelek,
mindegy miért és mikor,
mindegy, övé vagy enyém
az épp figyelő szemek.

Mindegy, hogy mire gondol,
vagy én mire gondolok,
mert ott hajóznak gyakran
egymás felség vizein
a zászlós gondolatok.

Cserélni is megállnak
egymás kikötőiben.
Tudjuk határainkat.
Nincs sorompó, tilalom,
nincs erőszak sohasem.

Csak figyelem van. Igen,
figyelem, csak figyelem!

2010. november 6.

 

HÁT MIT TEGYEK?

Sz. Gyulának

Hahó barátom!
Te nagy tudós vagy.
Vitatkozni veled
lásd, alig merek.
De merek.
Azt mondod, hogy túl szubjektív vagyok.
Költőnek ha igaz, a költészet az ok,
hogy szubjektív legyen.
Amit mond, az csak úgy általános,
ha akár a láva, úgy zubog
ereiben,
zuhog át agyától szívéig.
Onnét a szívek, az értelem útján végig.
Úgy igen!
Ami van,
ami volt,
ami lesz,
ha ő mondja,
és költőnek igaz,
akkor csak így,
csak így általános.

Tudós barátom!
Tudom,
a költő szava itt
túl bogáncsos.
Száraz, kampós kis tüskék
beleakadnak a politika
méltóságos ülepébe.
A fenébe!
Hol vannak a milliomos költők,
de dollárban ám, vagy más jó valutában?
Lehet, hogy mégsem
kell ez a szubjektivitás?!
Ne szólj, ne hallj, ne láss!
Ez jut eszembe.
A három majom!
Hát nincs elég bajom?
Nyolcvan évesen
úgy ülök tüzes magányomon,
mint az a kisnemes,
aki
nemtelennek ítéltetett,
mert a jobbágyok képviselője volt
a sok nyavalyás, lázadó parasztnak.

Tudós barátom,
lásd,
tudom,
összes szubjektivitásommal
kosként ugrok fejjel a falnak!
Elvégre, március huszonnegyedikén születtem,
a kos jegyében.
Ahogy már írtam, mondtam,
embernek,
magyarnak.
Igen,
igen,
embernek,
magyarnak!
Szüntelen ismétlem.
Kinek?
Hát magamnak!
Meg a csendnek, ahova megannyi éve már
befalaztak.
Talán jobb lenne, ha én lennék
a három majom,
nem ez a százhatvanhat centis
szubjektivitás.
Itt a lentiek között
gyakran csak azon gondolkozom,
hogy miért gondolkozom?
Miért így,
ilyen bogáncsosan?!
Miért nem úgy, ahogy a három majom?!

Tudós barátom,
Lásd, azon is gondolkozom,
hogy miért vitatkozom?!
A Mindenható miért költőnek teremtett?
Miért nem hagyta,
hogy legyek én a három majom?
Akinek a közeli,
a távoli ősöket sem kell
számon tartani.
Vagy legalább más verseket akarnék írni!
Objektív levegőből
objektivitást szívni!
Azt is bevallani újra,
hogy a hazámat is úgy szeretem,
ahogyan anyám tejét csecsemőként
tudtam szívni,
olyan természetesen.

Tudós barátom,
hát mit tegyek,
ha a Mindenható csupán
írónak, költőnek teremtett?!
Továbbá, mint fentebb,
embernek, magyarnak?!
És azt akarom,
amit itt lent, a lent levők hinni akarnak?!
Hinni egy valóban létező,
szolgálni is képes hatalmat.
Amit két kezükkel, tíz körmükkel
talán egyszer már végre
az időből kikaparnak.
Amit akkor, majd a csodák oltára előtt,
mint álmaik Megváltó testét,
mint álmaik Megváltó vérét
a fent levőkkel együtt felmutatnak.

Igen,
amit a fent levőkkel együtt felmutatnak.

2010. november

 

DUPLA PÁROS

Ha azt hiszed, hogy megint igazad van,
nézd, fél lábbal már bent állsz a latyakban.

Ha még azt is, más téved itt, de te nem,
csak butaságod hajt zöldet eszeden.
 

AZ A HELY

Mari húgomnak

Neked Pápa az a hely,
ahol életre jajdult anyád.
És csak néztél, de nem láttad még
rád figyelő mosolyát,
ahogy kicsi keblére ölelt.
Az a hely őrzi e ma
a hajdani por és sár alatt
valahol, bárhol lábad nyomát?
Belőled ott mi maradt?
Az a hely!...
Az a hely!...
Az a hely itten, vagy ott,
talán semmit, vagy épp sokat változott.
Ahol az út port, vagy nyúlós sarat hordozott,
az most köves, vagy aszfaltozott.
Itt a patak, vagy ér még most is csobog.
De amott
már eltűnt egy szelíd folyó,
mely télen be sohasem fagyott.
És vízimalmok sorjáztak rajta.
Biztos emlékszel még egy-egy fürdőző
gyerekcsapatra.

Jó, tudom, megállok itt,
mielőtt
a nosztalgia sárgult kendőiből
az emlékezet néhány könnycseppet csavarna.
Aki elment,
hát elment!
Ki így, ki úgy.
Egyik bicegő sorsán,
a másik csak elsuttyant,
szerencse zsákját attól elorozván.
De van, aki visszatér. Ha nem télen,
akkor tavasszal,
vagy éppen
ősszel.
Vagy bármikor… valamelyik nyáron.

Egyébként, a te kisvárosod körül
még sok-sok kis és nagy város van.
Éjszaka ott is felszállnak a házak,
a régi utcák,
a régi gyümölcsfákkal,
fel a pirosló kertek,
ahol a hajdani kölykök, kamaszok
a lebegő kerítések fölött ugrottak át,
ugranak újra
cseresznyés ingben, jóllakottan.
Az a hely
itten, és ottan…
És körül a falukban,
a farmokon, tanyákon,
hegyek ölében,
szeleket is fárasztó sivatagon,
tenger ölelte szigeteken,
akkor és mostan.
Nem tudható, hogy éjszaka még kik utaztak,
kik utaznak holdezüst felhőháton,
végtelenben találkozó csillagsugáron,
hogy egy csupa fény állomáson,
nekik is felragyogjon
az a hely.
De már a kiszakadt kőszívek útján,
a végleg elkésőknek
talán senki sem felel.

Neked még mindig
zsigerből fontos
az a hely.
Ebben biztosan egyetértesz velem.
De ez így van akkor is, ha nem.

Talán néha eltűnt gubancos napjaidból
és éjszakáidból is.
Azonban még ma is egy forgószél-gondolat
perdül veled. Akarod, ha nem,
odavisz.
Úgy bizony!
Az a hely!...
Miatta szereted a
kis és nagy városokat.
Miatta szereted Budapestet is.
Kicsit, amíg lehetett Bécset, Párizst.
Miatta szereted a városok köré bújt
falukat.
Falvaknak integető tanyát.
Az a hely!...
Miatta,
ezért, vagy azért,
ha csak egyszeri, ha csak visszatérő
pillanatra is,
talán mind szerethető.

Mivel neked is volt, mert ott van az hely,
mert így miatta szeretheted
ezt a bolygót, a Földet,
az életet.
Igen,
az Életet.
Most hallgass! Te is tudod,
amikor igazán élsz,
az nagyon szerethető.
Isten egykoron jó kedvében
boldogot sóhajtott.
Költészetet.
Himnuszt.
És a Föld megszületett.
Az Ő himnusza több milliárdnyi éve él.
Nekünk is érteni lehet.
Érteni kell!
…hogy szerethető legyen.
Itt, vagy ott,
neked,
nekem,
nekünk,
az a hely.

…hogy a másiké,
senkié sem legyen már gyűlölhető,
csak szerethető,
vagy legalább elviselhető,
az a hely!

Az a hely!...

2012. március

 

NAPLÓTÖREDÉK

Ma nem csináltam semmit. Éltem.
Láttam egy fehér felhőhalat,
ahogy úszik az égi kékben.

És fent fehér csíkján, mint halad
egy alig pontnyi repülőgép.
Lentebb két szerelmes madarat…

Röptük a vágytól volt görbébb.
Na, most és ami a legfőbb, láttam
ág végen a tavaszt, fölöttébb

vígan napfényes zöld ruhában.
Mit még? Az ablak üvegében,
ahogy csupán csak álltam, álltam

jócskán öregen, de nem vénen.

2012. április 2.

 

SZÁRAZSÁG

Felhőrongyokat söpör a szél
napsütötten, száraz-fehéren.
Bár látnám őket nedves-szürkén
Isten kezétől egybeszőtten!

Már gyógyítani kell a földet
langyos esőbe becsavarva,
hogy elmúljon a kora tavasz
lázasan fájó riadalma.

Elég a baj, amit egymásnak
okozunk mi, emberek itten.
Bűnhődik itt az ártatlan is.
Talán látja már ezt az Isten.

És rábólint, hogy jól van, essen!
Aki nem bántott, ne bántódjon!
Majd a lehajló szivárványba
lehet holnap már, megfogódzom.

2012. április 4.

 

DÜHÖS IMÁK UTÁN

Uram Isten!
Az Istenért,
most ne hallgass meg engem!
Csak te tudod, hogy kérdéseim
hányszor dongtak dühös darázsként
isteni füledben.
Hogy te mond meg,
Uram!...
hányszor mondják imáik végén,
hogy tiéd a hatalom és a dicsőség,
miközben a hatalmat és a dicsőséget,
maguknak már rég lefölözték?!
Hogy te mondd meg
Uram!...
hányan tudják, hogy évezredek óta nem változott
a hatalom lényege?
Ez megszerezni, az megtartani akarja.
Miközben egyre tágul a kiszorítottak köre.

A hatalomnak…
Ugye tudod,
Uram,
hogy a hatalomnak
mióta hatalom van,
nem a körme nől,
csak a karma?!

Ezért, ha mégis megkérdezem
esztelen,
hogy itt,
mindenféle földeken
nem változhat-e meg végre
a hatalom lényege
általad,
akkor ne hallgass meg engem,
Uram!
És, hogy Jézus, a fiad
itt minden emberért meghalt bűntelen,
a hatalom birtokosainak
miért kell a hatalom,
úgy, ahogy ma van?
Ha ezt is megkérdezem,
jaj, ne hallgass meg engem,
Uram!

Ha azt is,
hogy az vagy ez,
ezek vagy azok,
a hatalom birtokosai,
a mindenkori hatalmasok
miért nem szolgálnak végre már
igazul igazi szolgaként
a lent levőkért, a lent levőknek,
minden emberért, minden embernek,
minden szolgaság ellen,
akiket a szolgaság gödreibe vertek?!
Ha ezt is megkérdezem,
jaj, ne hallgass meg engem,
Uram!
Mert én, a parányi értelem,
még azon gondolkodhatom,
hogy lényegében a hatalom
nem is változtatható.
És te, a Mindenható
nem tudsz, vagy nem akarsz már,
nem,
nem,
nem tudsz, vagy nem akarsz már
változtatni te sem!

Talán mert egykor, a teremtés előtt
elrendeltetett,
csupán az ember változtathat
hatalmakon, és az emberen.
De még nem tudja, hogyan.
Jaj!
Ezer jaj!
Csaj az ember.

Ugye így van,
Uram?

2010. október

 

NEM EGYMÁSNAK

Jaj, nem egymásnak,
számtalan másnak
kellene szólni!
A sötét mélyben,
összefont fénybe
belefogódzni.

Ígérgetőknek,
kik csinált fények
körében élnek,
nekik csak fájó,
óvatos hittel
kellene hinni.
Meglátni végre,
és megláttatni,
kik elől mennek,
de hátra néznek.
Nem csontig rágott
reményt nyújtanak,
hanem a tiszta
két kezük nyújtják
a mögöttük járó
mögöttük jövőknek.

Most nem egymásnak,
számtalan másnak
kellene szólni!
A sötét mélyben,
összefont fénybe,
vagy egy szál fénybe is
belefogódzni.

 

FURFANGOS INAS

„Szaladj, gyerek, gyorsan"
- szólt a mesterem -
nagy füles üvegbe
hozzál bort nekem.
Színe legyen mint az
orrod vére volt
mikor megvertelek,
tudod, sok kifolyt.”
Kaptam az üveget.
Ő így: „Mire vársz?”
„Pénzre, majszter uram.”
s fojtott a sírás.
Azért bolond is tud.
Szaladj, eb anyád!”
- s rám vicsorította
nagy lapát fogát.
Szaladtunk mi ketten,
én meg az üveg.
Nem voltam valami
óriás gyerek,
én vittem a dombra,
ő vitt lefelé.
Elérkeztem végre
a kocsma elé.
Álltam és szorongtam,
vártam, hogy mi lesz?
Ha nem viszek bort, hát
mesterem megesz.
Nézegettem sorba
a kirakatokat
elszaladt az idő.
Jött egy gondolat.
Üres üveggel hát
visszafordultam,
nehezen vittem, hogy
higgye, tele van.
Veregette vállam,
vigyorgott nagyot,
inni akart, aztán
fejéhez kapott.
Noé bárkájáig
szidta ősimet.
Ott megállt, nem bírta
sosem a vizet.
Míg lélegzetet vesz,
vártam egy kicsit,
„Teli üvegből a
bolond is iszik!”

1957. január

 

UGYE NEM BAJ?

Lillának

Mi az, hogy félig már nő?!
Mi az, hogy félig még gyerek?!
A nyelvére tüske nő!
Anyu, te mondd neki meg!

Ha én, akkor biztosan
a pimasz majd én leszek.
Meg, hogy szégyelljem magam!
Meg: ezek mind ilyenek!

Jó, intettél, tudom én,
tudhatom már ki vagyok.
Ők hiszik, a Földtekén
csupán ők az okosok.

Dehogy is! Anyu, te nem.
Erre sosem gondolok.
És, hogy mi leszek, velem
baj, ha az út kanyarog?

Ugye nem baj? Ugye nem?

2013. június 16.

 

NEM IS

Kamillának

Nagypapi jól tudja, csakugyan
a Pamacs legjobban engemet…
jó, titeket is éppen úgy,
majdnem úgy szeret.

De mostan haragszom rá nagyon.
A rajzom fogával nézte meg.
Ezért látni sem akarom.
Rá sem nézhetek.

Jó, tudom én, hogy okos kutya.
Hát lehetett volna több esze.
Meg kell tanulni neki azt,
soha ne tegye.

Mivel akkor örök buta lesz,
ha megint csak rajzlapot eszik.
Nem is!... Pamaccsal többet ez
meg nem eshetik.

Ugye Mami, Pamaccsal ez
meg sem eshetik?!

2013. június 16.

 

KÉRDÉS KÉZMOSÁSKOR

Moss kezet!
Moss kezet!
Apu, ki volt az a Pilátus?
Kuss!

 

LAURÁNAK NEGYEDIK SZÜLETÉSNAPJÁRA

Egy meg egy, meg egy meg egy.
Jön majd sok, négy év, ha megy.
Szülinapra most elég,
ne mondjátok semmiség!

Hozott is sok örömet,
hű de mennyi ez a négy!
Anyu Apu, gyakran így:
Te rossz kislány sose légy!

Nem is voltam azt hiszem.
Legfeljebb csak kicsikét.
Bár ha jól meggondolom,
a kicsinek is a felét.

Mondjátok most, Laura,
legyél boldog, vagyis én,
mert ilyen csak kevés van
itt a földnek kerekén.

Anyu Apu veletek,
nagypapival, hugival,
még sokáig így legyek!
Boldog akkor úgy leszek.

Boldog igen, vagyis én,
itt a kerek földtekén.

 

NAGYMAMINAK

Martinnak

Megmosdok én gyakran, önként,
fogam, lábam és mindenem.
Csak ha apu prédikál, hát
makacs leszek önkéntelen.

De azt ne kérdezd, nagymami,
apu hogy tud prédikálni!
Egyszer hallgasd véges-végig,
nézd meg, hogy fogod kiállni!
 

 

ÚJÉVRE

Mert költő vagyok, hát így köszönök.
Keringjenek köréd új örömök.
De életed csak más, - új nem lehet.
Bármi történt, vagy történik veled.
Ez az egy van. És nincs több. Ne feledd!
Bennünk az idő útja kanyarog.
Tudni, tagadni? Akármi az ok.
Kezdetünk. Az ember bárhogy forog.
Percek, évek a jelzőoszlopok.
És ünnepek, hol tiszta fény lobog.

És ünnepek. Ha rajtuk legalább
Egy szál fény ragyog.

2013 december.

 

MA BÁRMIT

Valamit ma is tenni kell.
A holnapnak ez a jó hitel.
Valamit, ami fontos neked.
Bármit, mi másnak az lehet.

Ha sok szakadáson elszivárog,
ha értelmét már magad sem látod,
utánunk pajtás, holló se károg.
Hát valamit ma megint tenni kell.

Bármit, amit más örömmel figyel.

2013 november 23.

 

2014 JANUÁR

A képernyőkön is átlobog
a haragos tüzeknek lángja.
A diktatúra bárhogy forog,
hallik csontjai roppanása.

Most itt a szomszéd Ukrajnában
a vér szivárog még, nem csorog.
Valahol Afrikában láttam,
hogy a halál megint táncba fog.

Fülekre ülnek
a mobil telefonok,
és menekülnek
a szelíd gondolatok.

Kíváncsi Isten nézi,
hova jut így az ember?!
Híznak pénztábornokok
süketen, félvak szemmel.
Angyali zene csendül.
Na, most kell, vagy még nem kell?!

Talán majd holnap? Talán majd egyszer?
Talán majd holnap… Talán majd egyszer…

2014. január 29.

 

EGY MÁSIK KÉRDÉS HELYETT

G. Annának

Fizettem én, hogy képekben, szavakban,
egy lábujjhegyre álló gondolatban
örömét lelje bárki.
Ha leül mellém, legalább képzeletben,
egyszer volt, hol nem volt, száz színű csendben
csak érezni... és látni.

Ha leül egy! …. Vagy többen
a Seholból is jötten…
De még itt vagyok. Itt lenn.
Az így-úgy várakozó,
a vén, zsákban táncoló,
a tüskés bozóthitben.

Ríjak, magam nevessem?!

Nyavalyát! Egyiket sem!
Fizetek, mint fizettem.
Dolgom tettem, hogy képekben, szavakban
egy lábujjhegyre álló gondolatban
örömét lelje bárki.
Kicsit úgy, ahogy én örömöm leltem.

Ha fájtam is, abban is
Csip-csup örömöt tudtam találni.

2014. január 12.