KETTŐSLÁTÁS

Ellőtted jár, de úgy csinálod,
hogy ő lássa a te hátadat.
Mint gyakorta a valóságot.
Hogy te vagy a jobb, ő lemarad.

Ám ha figyelsz rá, hogy van akkor,
hogy előtted jár, nagyon messze.
Rövidebb út ha lenne, de hol?
Melyik könnyebb? Arra, vagy erre?

Legalább mások ne figyeljék!
Vagy csak azt, bárki hátad lássa!
Sűrűbb közöny nem ártana még.
Vagy egy falnak a magassága.

Mindegy, bármi! Azt se bánnád,
hogy halála után dicsérnék.
Csak te ne lásd az ő hátát!
Mert ez pimaszság, nagy merészség.

Így is van. Ennek így kell lenni!
Neked neved van, az meg senki.
Annak tudomásul kell venni,
hogy van akit megelőzni kár.
Ha látja, hogy mögötte ki jön,
lelassul, végül félre is áll.
Mert mégiscsak te vagy odafönn.

Lent levő pedig maradjon lent!
Mert legfontosabb a rend. A rend!
Meg a csend. Pofa be! Meg a csend.

2018. szeptember 19.


FÉNYKÉP FINNORSZÁGBÓL

Évi lányom Finnországban van
tanulmányúton.
Interneten fényképet küldött.
Erdőben, havon,
két hölgy sudaras, havas erdőn,
Fehér esernyő.
Szívderítő meglepetés volt
ez a finn erdő.

A szeretet nem. Az megszokott,
megint köszönet
odaátra mind a háromért.
Már tudod, hiszed,
akarni őket érdemes volt
ellenemre is.
Két fiú egy lány. Szeretetük
nem futtatott réz.
Arany. Nem hamis.

Ha betegen belefáradtál
tört figyelmükbe,
már rég tudod, magukat hozták
veled is rendbe.
A finneknél ott vagy Évinél.
Ezt így képzelem.
Pár nap, te is megsimogatod
hatvan évesen.

Fiatalos, és szemre való.
Nem akárhogyan.
Hangozhat ez, mint tárgyilagos
büszkeség, ha van.
Internetes fényképet küldött.
Két hölgy, sudaras, havas erdőn.
Fehér hófény, fehér esernyőn.

A finnekről, mondta, majd mesél.
Így vele leszek,
amikor itthonról visszanéz.
Örüljek én is,
emlékeinek!

Itt a nyárias szeptemberben
addig a fénykép
legyen meglepetéses öröm!
Te odaát én ideát most
mind a háromért
mondhatjuk együtt:
„Uram, Köszönöm!”

2018. szeptember 14.


AMINEK JÖNNI KELL

Megint egy vers. Szinte naponta.
Ami csak jön. Amit megírni kell.
Hol nyílik rá? Milyen csatorna
a problémáival, örömeivel?
De hova jut el? Kihez, mikor?
És meddig öröm a csak neki öröm?
Ez kerüli, az belebotol.
Hány lesz csupán üvegpohár majd kövön?

Hát így van ez,
ha nincs másként.
Öreg költő
tudomásul
ezt így veszi.
Azt is, hogy még
a visszhang se,
a visszhang se
felel neki.
Csak dünnyögi,
csak dünnyögi.

Lehet, hogy nem is ideáti
a csatorna, hol versei sorjáznak.
Odaát nem kell nekiállni,
hogy lebontassék, - a közöny falának.
Talán odaát kell a vers még.
Benn a zenével, a gondolatokkal.
Odaát nem a pénz a mérték,
amely itt kezet fogott a pokollal.

A csatorna
nem tehet mást,
küldik rajta
a verseket.
Ha nem elég
egy, - naponta,
amikor épp
ki van nyitva,
akkor kettő
még tán lehet.

Talán, hogy ez biztosan így van,
jöjjön, ha jön a vers, borúsan, vígan!
Maradjon is kicsit a táncaiban!

2018. szeptember 11.


ÜDVÖZLET UTÁLATTAL

Utálattal üdvözöllek
fájáscsillapító bogyó.
Mivel te vagy, én is vagyok,
vagyságod dicsérni való.

Hogy ne fájjak, mit tehetnék?!
Úgy szeretlek, hogy lenyellek.
Így lőn reves bogyóságod
jótevője egy öregnek.

Aki szegény, még költő is.
Születvén rég bíjre-bajra.
Mert a Jóságos Teremtő
már előtte így akarta.

Utálattal üdvözöllek.
Látod, mégis versbe írlak.
Ha már ott vagy bévül, bennem,
lásd el baját minden kínnak!

Azért tudjad, a fájdalom
legfőképp utálni való.
Utálatos miatta vagy.
Ugye ez megbocsájtható?
Ugye, alig utálatos bogyó.

2018. szeptember 15.


SZEPTEMBERI PILLANATKÉP

A szeptemberi kék alatt
minden fészekben üresség ül.
Gubbaszt. Nem játszik madarat.
De tavasszal mégis elrepül.

Tollas gazdáik visszatérnek.
Folytatni páros életet.
Köszönni mindig új reménynek,
tavasznak, nyárnak ahogy lehet.

A tél hiába takarja ki
a fészkeket a csupasz ágat között.
Mert azért ott vibrál valami
minden tavaszból az üresség fölött.

Szeptemberi ég alatt
még zöld, még kék a pillanat.

2018. szeptember 9.