ÜTŐDÖTTEK

TRAGIKOMÉDIA

2010. június 15.

 Tehát: „Tágas szoba, nehéz faragott asztal, kopott bőrgarnitúra, a hátsófal mellett könyvszekrény. Bal és jobb oldalon ajtó. Az asztalon fél üveg konyak és egy talpas pohár.” És még egy nagyobb alakú montázs fénykép azonos nőről három különböző életkorban, pipatartó pipákkal, dohányzacskó, öngyújtó és hamutartó. Velünk szemben az asztal baloldalán lévő fotelben az ELSŐ FÉRFI ernyedten, szinte unottan ül. A MÁSODIK FÉRFI előtte áll mereven, és szúrósan figyeli az Első férfit. Az egy pillanatra fölpislog, majd lassú mozdulattal a pipájáért nyúl, megtömi és rágyújt.

  Az Első férfi hetven éven jóval túl, a Második férfi harminc körüli. Alkatban, testmagasságban, nagyjából azonosak. Csak a hajuk színe, és néha a mozgásuk különbözik.

 

ELSŐ FÉRFI: (miután nyugodtan komótosan rágyújt) Hiába erőlködsz, te nem vagy itt.

MÁSODIK FÉRFI: Csakugyan?

E LSŐ FÉRFI: Csakugyan.

MÁSODIK FÉRFI: És ha mégis?

ELSŐ FÉRFI: És ha mégsem?

MÁSODIK FÉRFI: Miért vagy ebben olyan biztos?

ELSŐ FÉRFI: Mert csak álmodom. Te is álmodtál már olyan álmot, amikor tudtad, hogy csak álmodol. De sem te, - akkor- sem én nem álmodtam soha azt, hogy álmunkban ébren vagyunk.

MÁSODIK FÉRFI: Azt mondtad… álmunkban. Tehát?

 

csönd

 

ELSŐ FÉRFI: Jó. Legfeljebb képzeletben vagy itt.

MÁSODIK FÉRFI: Ahogy Karinthy találkozik az ifjúkorú önmagával.

ELSŐ FÉRFI: Úgy van. És előtte is utána is sokan mások játszottak már ezzel a szituációval. (Szünet) Rendben van. Úgy értem… most mit akarsz?

MÁSODIK FÉRFI: Kíváncsi vagyok.

ELSŐ FÉRFI: Igazán? Mire?

MÁSODIK FÉRFI: Hogy… te mit akarsz?

ELSŐ FÉRFI: Én? (Szünet) Hogy tűnj el!

MÁSODIK FÉRFI: És ha nem?

ELSŐ FÉRFI: Akkor legalább ülj le! Úgy állsz itt, mint egy merev…

MÁSODIK FÉRFI: (gyorsan) Csak ne tájszólásban mondd!

ELSŐ FÉRFI: Abban az időben te sem voltál mindig túl választékos modorú.

MÁSODIK FÉRFI: Na, ugye!

ELSŐ FÉRFI: Mit, na, ugye?

MÁSODIK FÉRFI: Hogy nem álmodol.

ELSŐ FÉRFI: Mondtam már, hogy képzeletben.

MÁSODIK FÉRFI: (közben a könyvszekrényhez lép) Azóta gyarapodtál. Olvasol is, nemcsak írsz? Elvégre írók vagyunk.

ELSŐ FÉRFI: Nem vagyok író.

MÁSODIK FÉRFI: Amikor a Testnevelési Főiskolára kerültél… tudom nem kerültél. Csontjaid, izmaid, az egész felépítésed alkalmassá tett arra, hogy kitűnő testnevelő tanár légy, a legkitűnőbb. Hosszú, fehér nadrágban, fehér trikóban, a gyűrűn krisztusfüggésben, hirdethettük volna az emberi test diadalát, tanítva a tanítványokat, az eljövendő nemzedéket… Tudom, nem vagyunk testnevelő tanár. Viszont… na, akkor viszont…

ELSŐ FÉRFI: Viszont sem vagyok.

MÁSODIK FÉRFI: (nem reagál) Viszont a szoborterveid porosodnak, csodálatos szobraid ott árválkodnak a műteremben, míg a szakmában sokan sugdossák, hogy zseniális vagy, de az illetékes szervek… Jó, jó! Nem vagyunk szobrász. Festők vagyunk. A képeid közül jó néhány ott függ a falakon Európa különböző országaiban, sőt! a különböző földrészek, ami…

ELSŐ FÉRFI: Festő sem vagyok.

MÁSODIK FÉRFI: Pedig még Japánban is… (Szünet) Mert színész vagy. De a nagy szerepek néhány cezaromániás rendező miatt…

ELSŐ FÉRFI: Nem vagyok színész.

MÁSODIK FÉRFI:  Nem vagyunk. Kritikus vagy! Éles szemmel, a legkisebb megalkuvás nélkül…

ELSŐ FÉRFI: Semmilyen művészethez nincs közöm.

MÁSODIK FÉRFI: Mert csak a tudománynak élsz. Azon tiszta és kevés becsületes és azon világos koponyák közé tartozol itt, ahol a pénz világháborújában segíthetjük az icikét-picikét bajban levő nemzetgazdaságot. Segíthetjük a világméretekben érdeklődést keltő tanulmányoddal.

 

Csönd

 

MÁSODIK FÉRFI: Most miért hallgatunk? (Szünet) Természetesen értem. Nincs semmiféle tanulmányunk. De a gyárban, mint művezető a munkásokkal, vagy, ahogy manapság mondjuk a munkavállalókkal kitűnő eredményeket produkáltál, mindaddig, amíg a kaotikus anyagellátás… Rendben van, művezető sem vagy. Így azonban, mint első osztályú szakmunkás kénytelen vagy üzemről üzemre vándorolni…

ELSŐ FÉRFI: (még mindig a pipáját piszkálgatja a pipaszurkálóval. Ha kialszik, rágyújt.) Nem vagyok szakmunkás.

MÁSODIK FÉRFI: (egyre emeltebb hangon) Éppen azért, ugyanakkor, mint segédmunkás nyugodtan vándorolhatsz, senkinek sem számít, mi van a munkakönyvedben…

ELSŐ FÉRFI: Ebben is tévedsz. Egyébként miféle munkakönyvemben?

MÁSODIK FÉRFI: Csak néha dolgozol. Gyakran támasztod a hátad a sarki kocsma előtt seregnyi hozzád hasonlóval…! (Nem iszik, csak tartogatja a poharat.) És vedeled a … a sört! Azt, a sört vedeled!

ELSŐ FÉRFI: (még mindig nyugodtan, a Második felé nyújtja a poharát,  de az szinte lecsapja az asztalra az üveget. Ő miközben a pohárba tölt) Konyakot iszom. Mértékkel.

MÁSODIK FÉRFI:  (a még ülő Első férfi arcába hajol. Üvöltve.) A krisztusát!  A krisztusát neki! Mi vagy hát akkor?! Ki vagy hát akkor?!

ELSŐ FÉRFI: (nyugodtnak látszóan feláll. Az orruk majdnem összeér.) Csak egy nyugdíjas. (Hirtelen, váratlanul kitör. Üvöltve.) Ne üvölts! A kurva életbe! Ez az én lakásom!... (Ugyanolyan hirtelen, ahogy kitört, higgadtan) Ülj le! ( A másik fotelra mutat) Mit képzelsz, te taknyos!

 

A második szótlanul a másik fotelba ül.

 

ELSŐ FÉRFI: Igen. Mit képzelsz, te ütődött?

MÁSODIK FÉRFI: Ezt te képzeled.

ELSŐ FÉRFI: Én?!

MÁSODIK FÉRFI: Jó! Mind a ketten ütődöttek vagyunk. (Szünet) Egyébként a te lakásod az én lakásom. Én benned vagyok, a múltad vagyok, belőled léptem ki.

ELSŐ FÉRFI: Belőlem? Honnan? Te még képzeletnek is sok vagy.

MÁSODIK FÉRFI: A középkorban – ha jól emlékszem  -  komoly egyházi emberek is azon vitatkoztak, hogy hány angyal fér el egy gombostű fején (miközben a pipatartóból az egyik pipát kézbe veszi.) Ezt a pipát még sohasem láttam.

ELSŐ FÉRFI: Többször kellene belőlem kinézned. Különben az ilyen angyalmesékre én nem emlékszem. Bár az egyetemem… valami rémlik.

MÁSODIK FÉRFI: Kicsit már öreg vagy. És az régen volt. ( a pipára) Ezt a hetvenedik születésnapodra kaptuk.

ELSŐ FÉRFI: Kaptam. Én kaptam. A hetvenedikre. A gyerekektől. Talán Mandától is. Sohasem kérdeztem. Tajték. Akkor még tiszta fehér volt.

 

MÁSODIK FÉRFI: (miközben megtömte a pipát, és rágyújt) De most már nem az. (Ő is sokat foglalkozik a pipával. Majd ha végez visszateszi a pipatartóra.)

ELSŐ FÉRFI: Bárcsak őt tudnám így elképzelni! Csakhogy ő már odaát van. És aki odaát van, az egészem más. Azt nem tudom, és nem is akarom elképzelni, hogy itt ül velem szemben…

MÁSODIK FÉRFI: És pipázik.

ELSŐ FÉRFI:  (nem reagál) Itt ül velem szemben, ilyen fiatalon. Lehet, hogy hirtelen meg se ismerném. De te sem nagyon hasonlítasz rám, ha a tükörbe nézek. (Szünet) Azért ő mégis más. Őt azért mégis, biztosan… Ha akkor… ha akkor minden úgy történik…

MÁSODIK FÉRFI: Akkor most te is odaát vagy.

ELSŐ FÉRFI: Igen. Milyen vidáman indultam, mentem volna vele.

MÁSODIK FÉRFI: Azért vagyok itt. Mivel még mindig nem tettél le arról.

ELSŐ FÉRFI: (nem reagál) Vidáman és felszabadultan. Eszembe sem jutott a halál… mint olyan – csak az, hogy – vége. Hogy vége Manda iszonyatos kórházi stációinak. (Szünet) És az utolsó stáció. Azok a rettenetes napok. A jaj Istenem! Jaj, Istenem!... Manda csupa tövis, végtelen litániái! Miközben a rák, a daganatos méreg szúrta, marta, rágta ott belül. (Szünet) Ezek a stációk, ha meggondolom, az én stációim is voltak. Na, nem úgy, mint Mandának. De jó volt tudni, hogy vége. Hogy vele mehetek, hogy vele lehetek odaát is. Ha van odaát. (Szünet) Mit mondtál az előbb, hogy azért vagy itt? Miért?

MÁSODIK FÉRFI: Azért, azt mondtam. Mivel még nem tettél le róla.

ELSŐ FÉRFI: Azért? És ehhez neked mi közöd?!

MÁSODIK FÉRFI: Azért, mert amikor csak én voltam, és te nem, nekem az öngyilkosság eszembe sem jutott.

ELSŐ FÉRFI: Nana! Mi az, hogy én nem voltam, amikor te voltál? Te azért vagy, mert én akkor voltam! Világos?! Aztán, nana!, azért is, mert magamnak soha nem hazudok. Ez már - akkor is! – törvény volt, kis pisis…!

MÁSODIK FÉRFI: Ide figyelj, öreg, engem te ne pisizz, mert akkor már megvolt a három gyerekünk!

ELSŐ FÉRFI: Mi az, hogy öreg?! De nagyra vagy azzal a három gyerekkel! Nekem a legidősebb unokám is annyi idős, mint te. És öt van belőlük! Érted? Öt! (Szünet) Öngyilkosság! Öngyilkosság?! Fene nagy szavak! Elég volt. El akartunk menni, - és kész!

MÁSODIK FÉRFI: Nana! Magunknak sohasem hazudunk. Ez még – most is! – törvény.

ELSŐ FÉRFI: Úgy van, úgy van kisapám. Én nem az öngyilkosság szándékának a tényét vontam kétségbe, csak a gyakran patetikus felhangját. De – te! – tudatosan el akarsz felejtkezni arról, hogy a részeges apádat nem egyszer úgy akartad észhez téríteni, hogy kimész az állomáson túlra, és a vonat előtt sínekre teszed a nyakacskádat.

MÁSODIK FÉRFI: És odatettem?

ELSŐ FÉRFI: Viszont sokszor elképzelted, és akartad. Csak lazán magad előtt is letagadod. Ez, mi ha nem öncsalás, hazugság?! Vagy amikor a szomszéd bácsi frissen felásott kertjében belegyalogoltál, és kaptál tőle egy irtózatos nagy pofont, akkor már el is indultál a sínek felé – futva! Azután egyre jobban lelassítottál, mert eszedbe jutott, hogy túl sokat kell várni a vonatra. És, ha elkésel a vacsoráról, apádtól megkapod a másik pofont, amennyiben még nem ment el, vagy már hazajött a kocsmából.

MÁSODIK FÉRFI: Ezek a kiskamaszi akármicsodák nem számítanak igazi öngyilkossági szándéknak. Ezzel szemben meg is tetted a fájdalmaiban szinte akaratát vesztett Mandával együtt. (Szünet) Megtettük. Ahol te voltál a kezdeményező.

 

Csönd

 

ELSŐ FÉRFI: Részemről felszabadultan, és boldogan. (Szünet) Ahogy kérdeztem… neked ehhez már mi közöd?

MÁSODIK FÉRFI: Nem sokkal előbb már tisztáztuk, hogy én benned vagyok, belőled léptem ki. A múltad vagyok, a közelmúltad is.

ELSŐ FÉRFI: De nem vagy valami vonzó, kispajtás. Ráadásul nem is hasonlítasz rám.

MÁSODIK FÉRFI: Terád? Belülről nézve, nekem már néha szinte öreg, totyakos vagy.

ELSŐ FÉRFI: Öreg, totyakos?! Tudod, hányan mondták, hogy tizenöt, húsz évet letagadhatnék. Egy öreg országos hírű szobrász azt mondta, hogy olyan a fejem…

MÁSODIK FÉRFI: És elküldted neki?

ELSŐ FÉRFI: (kizökken) Mit?

MÁSODIK FÉRFI: Hát a fejed, hogy megmintázza.

ELSŐ FÉRFI: Nem. A nyakamon elrozsdásodott a csavarmenet.

MÁSODIK FÉRFI: Igen. Éjszaka azért nyögsz, forgolódsz annyit, hogy nem tudok tőled aludni. Nappal meg közben úgy ugrálsz, mint egy begerjedt bakkecske.

 

Csönd

 

ELSŐ FÉRFI: Csak tudnám hol vagy bennem! Kioperáltatnálak.

MÁSODIK FÉRFI: Ahhoz be kellene menni a kórházba.

ELSŐ FÉRFI: Bemennék.

MÁSODIK FÉRFI: Nincs nekünk arra pénzünk. Kis nyugdíjasok vagyunk. (Szünet) Még a pipadohánnyal is sóherkodsz.

ELSŐ FÉRFI: Mi bajod van vele?

MÁSODIK FÉRFI: Régebben keverted. Holland, meg angol…

ELSŐ FÉRFI: Angol nem volt. Nekem ízlik ez is.

MÁSODIK FÉRFI: Néha annyit szívtunk, hogy csípett még a kevert is.

ELSŐ FÉRFI: Én már csak naponta egyet.

MÁSODIK FÉRFI: Mert már idős vagy kissé.

ELSŐ FÉRFI: És nem vén totyakos?

MÁSODIK FÉRFI: Ahogy így kívülről elnézlek, talán nem annyira.

ELSŐ FÉRFI: Már kérdeztem tőled, most újra megkérdezem. Mit akarsz?

MÁSODIK FÉRFI: Poharat konyakkal.

ELSŐ FÉRFI: A konyak itt van, a poharat meg…

MÁSODIK FÉRFI: Tudom a pohár meg a mini bárszekrényben… (feláll, a könyvszekrényhez lép)… ehelyt a könyvállványon. (Szünet) És nem csak poharak vannak itt. Ha apánk ezt látná! (Miközben kivesz egy poharat és becsukja a mini szekrény ajtaját) Szerinted odaát vannak kocsmák? Legalább is olyan helyek, ahol…

ELSŐ FÉRFI: Hol odaát?

MÁSODIK FÉRFI: Ha van odaát. Természetesen a mennyországra gondolok.

ELSŐ FÉRFI: Gondolod, hogy az apád ott van?

MÁSODIK FÉRFI: (Miközben leül, és tölt magának.) A mi apánk.

ELSŐ FÉRFI: Már mint – ő! – a mennyországban?

MÁSODIK FÉRFI: A pokolban biztos nincsenek kocsmák. Hogyis ne! Ott, ahol túlságosan fűtenek, és izzadnak a páciensek. És a pokolbéliek hoznák nekik a jó hideg sört, vagy a wiskyt… jéggel?

ELSŐ FÉRFI: Odaát nincs pokol. (Szünet) És mennyország sincs. (Szünet) Agyrém.

MÁSODIK FÉRFI: Helyes (Szünet) Akkor Manda hol van- odaát?

 

Csönd

 

ELSŐ FÉRFI: Nem tudom.

MÁSODIK FÉRFI: Ne mondd, hogy bennünk van!

ELSŐ FÉRFI: Benned biztos nincs.

 

Csönd

 

MÁSODIK FÉRFI: Én mindig szerettem.

ELSŐ FÉRFI: Én most is szeretem.

MÁSODIK FÉRFI: De nem simogathatod meg, nem ölelheted meg.

ELSŐ FÉRFI: (idegesen, szinte kiáltva) Mondtam már, hogy a pokol itt van. A pokol itt van a földön.

 

Csönd

 

MÁSODIK FÉRFI: Nem mondtad. (Szünet) De itt sem pokol, sem mennyország nincs. Itt élet van. Amíg élünk. Az állatoknak, a növényeknek állati és növényi élet. Az embereknek ilyen-olyan emberi élet. És csak az ember teheti ilyenné, vagy olyanná az emberi életet.

ELSŐ FÉRFI: Frászt! Olyan bölcs vagy, mint a bölcs Salamon fényes mogyorói!

 

Csönd

 

MÁSODIK FÉRFI: Mandának rákja volt. Többszörösen áttételes. Epilepsziája. Szerzett. Agytrombózisa. De neked mid van?

ELSŐ FÉRFI: (idegesen) Mim van, mim van?! (Szünet) Öregségem van!

MÁSODIK FÉRFI: Tudod hány fiatal, hány gyerek lett öngyilkos ebben az országban? A statisztikák ezt külön-külön ki sem mutatják. Úgy összesítve is elég előkelő helyet foglalunk el a nemzetközi statisztikában.

ELSŐ FÉRFI:  (kitör) A rohadt életbe! Hagyd ezt abba!

MÁSODIK FÉRFI: (nyugodtan) Miért pont én?

ELSŐ FÉRFI: (ugyanúgy, mint előbb) Mert én vagyok átkozottul egyedül, mert én vagyok átkozottul öreg, mert én vagyok átkozottul fáradt! Az embernek joga van…

MÁSODIK FÉRFI: Túl sokat hagyatkozunk manapság a jogainkra, de mi van a kötelességeinkkel?! Van három gyerekünk. Épek és egészségesek. Van öt unokánk. Vagy – neked! – van öt unokád.

ELSŐ FÉRFI: Pofa be! Elég! E-lég! Én, amikor harminc valahány éves voltam, és amikor – te! -  voltam, akkor sem voltam ennyire hülye.

MÁSODIK FÉRFI: (csöndesen) Ütődött.

ELSŐ FÉRFI: (kizökken) Ki az ütődött?

MÁSODIK FÉRFI: Szerinted – én.

ELSŐ FÉRFI: Szerintem is. (Szünet) Hol tartottam?

MÁSODIK FÉRFI: Nem tartottál. Ordítottál.

ELSŐ FÉRFI: Mert ki hoztál a sodromból.

MÁSODIK FÉRFI: Én hoztalak ki? Te hoztál ki engem. Hiszen még azt sem tudom, ki vagy.

ELSŐ FÉRFI: Mondtam már. Egy öreg kis nyugdíjas. De nem totyakos. S a legszentebb magánügyeimbe senkit se engedek beleavatkozni. Még téged sem. Akit csak képzelem, hogy itt van. Ha túlságosan fejedbe megy a gőz, azt is el tudom képzelni, hogy már nem vagy itt. És sutty! Már el is tűntél.

MÁSODIK FÉRFI: Ahogy ezt te képzeled! De tévedsz, mert nincs, sutty. Belőled engem nem lehet csak úgy ukk-mukk-fukk elsuttyolni, ahogy némely öregek elfeledkeznek a saját ifjúságukról.

ELSŐ FÉRFI: Na, látod. Megvan! Akkor hirtelen el foglak felejteni.

MÁSODIK FÉRFI: Te- engem?! És miért akarsz elfelejteni? Nem azért, mert nem akarsz emlékezni…

ELSŐ FÉRFI: Semmire nem akarok, érted, semmire!

 

Csönd

 

MÁSODIK FÉRFI: Manda szeretett. Nagyon.

ELSŐ FÉRFI: Engem. És én is őt. Nagyon.

 

Csönd

 

MÁSODIK FÉRFI: Tehát?

ELSŐ FÉRFI: Mit tehát?

MÁSODIK FÉRFI: Tehát – akkor!- könnyedén, boldogan elmentél volna… vele.

ELSŐ FÉRFI: Hát ezért is ordítottam az elébb, hogy elég. Ide hallgass, tőlem itt maradhatsz addig, amíg akarsz, ihatod a konyakomat, ahogy láttad van pálinkám is, borom is, füstölheted a dohányomat is a legkedvesebb pipámból is, ha ezt a témát abba hagyod, különben sutty.

MÁSODIK FÉRFI: Azon tűnődöm, hogy miért nem veszi észre az ember, hogy milyen nevetséges, ha annak a képébe ordibál, aki így vagy úgy az idegességét okozza, de ott van az orra előtt. Annyira, ha kicsit előre hajolnának, az orruk össze is érne. (Szünet) Hogy mondtad? Már megint – sutty?! Igen, ha ezt a témát abbahagyom, akkor, nem sutty?

ELSŐ FÉRFI: És abbahagyod?

 

Csönd

 

MÁSODIK FÉRFI: Abba. Ha te is abbahagyod.

ELSŐ FÉRFI: Te csak ne szabj nekem feltételeket! Se te, se senki más! Ez az én életem. És elég hosszan bajlódtam vele, hogy idáig éltem.

MÁSODIK FÉRFI: Nem csak a tiéd, az enyém is. Nekem pedig elfogadhatónak látszott akkor is, amikor kifejezetten pocséknak éreztem. Néha viszont tényleg gyönyörű volt. Mandát te mindig változatlanul szépnek, kedvesnek találtad?

 

Csönd

 

ELSŐ FÉRFI: Egyre hülyébbeket kérdezel.

MÁSODIK FÉRFI: Vagy figyelmedbe ajánlom saját becses képedet is. Amikor reggel borotválkozás közben rácsodálkozol. Ki ez a …

ELSŐ FÉRFI: Trottyos?

MÁSODIK FÉRFI: Nem ezt akartam mondani.

ELSŐ FÉRFI: Hanem?

MÁSODIK FÉRFI: Ki ez az öreg idegen? (Szünet) Ezt akartad kérdezni magadban, ha a tükörképedre pillantasz. Nem is kizárólag, ha borotválkozol. (Szünet) Még hogy én szabok neked feltételeket?! Eszedbe sem jut, hogy hol vannak az én feltételeim.

ELSŐ FÉRFI: (kajánul) Ha én elmegyek, apafej, akkor te is jössz velem.

MÁSODIK FÉRFI: Tudom.

 

Csönd

 

MÁSODIK FÉRFI: És mi marad itt belőlünk?

 

Csönd

 

ELSŐ FÉRFI: Nem tudom. (Szünet) De nem is érdekel.

MÁSODIK FÉRFI: És akik szerettek téged?

ELSŐ FÉRFI: Jaj, hagyd ezt a sódert! Ez a legnyálasabb közhely, amit ebben a témában ki lehetett találni.

MÁSODIK FÉRFI: Téma?! Téma?! Öngyilkosság! Gyil-kos-ság!... És pont.

 

Csönd

 

ELSŐ FÉRFI: Nem pont. Nem egészen pont, csak annak a befejezése, ami soha nem lehet másé, egyedül csupán azé, aki befejezi.

MÁSODIK FÉRFI: (kitör) Mondd már ki! A keserves…

ELSŐ FÉRFI: (ugyanúgy) Mit?! Mit mondjak ki?!

MÁSODIK FÉRFI: Élet! Élet! Élet! Az emberi élet! A te életed! Amit nem te akartál, de ha már van, akkor az egyedül a tied! Hát csak azt veszed el, azt veszejted el! Azt gyilkolod meg, hogy az ég rogyjon rád, az összes csillagaival!  (Szünet) Hogy elmenjen a kedved a gyilkolászástól.

 

Csönd

 

ELSŐ FÉRFI:  (már nyugodtan, szinte tűnődve) És te azért vagy itt, ha az ég nem kegyeskedik rám rogyni az összes csillagaival, akkor te ezt megakadályozod.

MÁSODIK FÉRFI: Azért.

 ELSŐ FÉRFI: Atya világ! Ráadásul még én képzeltelek el.

MÁSODIK FÉRFI: Igen, igen, igen! Azért vagyok itt, hogy megakadályozzam, hogy kitöltsed magadon a gyilkolászási kedvedet.

ELSŐ FÉRFI: Sajnálom kisöcsém. Csupán untat ez a gyilkolási, öngyilkolási téma. És kissé idegesít, sőt! kihoz a sodromból, ha erőltetve vagyon. Jelen pillanatban sem téged, sem magamat nem akarom megöngyilkolászni.

MÁSODIK FÉRFI: Jó, jó, ne folytasd! Az öngyilkolászási téma nem téma. Ha már kint vagyok belőled, kint is akarok maradni. Egyelőre.

ELSŐ FÉRFI: Vagy véglegesen. Te még fiatal vagy. A fiataloknak pedig nem is olyan rossz itt. Eredj szépen kijjebb! Nézz körül! Járj egyet a városban!

MÁSODIK FÉRFI:  (feláll) Inkább itt folytatom a körülnézést.

 

Benyit, és belép a jobboldali ajtón. De nyitva hagyja maga után.

 

ELSŐ FÉRFI: (sóhajt) Magasságos ég! Hogy az ember mennyi összebarmolt hülyeséget képes elképzelni!

MÁSODIK FÉRFI: (bentről) Már akinek van fantáziája. És az szerencsére nem csak neked van. Egyébként, azért mert ebben a pillanatban nem vagyok látható, még itt vagyok, - öregapám!

ELSŐ FÉRFI:  (feláll, behunyt szemmel görcsösen koncentrál) Nincs itt, nincs itt, nincs itt!... Nem akarom látni!  Nem akarom látni! Nem akarom látni! … (Miközben a Második Férfi poharát visszateszi a könyvállványon lévő bárszekrénybe tovább mormolva) Ez a pohár sincs itt, ez a pohár sincs itt, ez a pohár…

MÁSODIK FÉRFI:  (bentről) Azaz én poharam. Nem te mondtad, hogy hozzak magamnak poharat?!

ELSŐ FÉRFI: (miközben visszateszi az asztalra a poharat a montázsfényképhez) Manda, lehet, hogy megbuggyantam? Mondd meg őszintén! A te őszinteségedben még sohasem kételkedtem. Még akkor sem, amikor majdnem egy évig simán befűztél, mivel akkoriban az átkozott gyámügyiben dolgoztál, és rászoktál a cigarettára, mert úgy gondoltad, hogy csak úgy bírod ki. Otthon pedig nem szívtál, vagy csak úgy a WC-ben, hogy alaposan kiszellőztettél, hogy én ne vegyem észre.

MÁSODIK FÉRFI: (bentről) Nem buggyantál meg.  

ELSŐ FÉRFI: (dühösen) Fogd be már a szád! Nem téged kérdeztelek!

MÁSODIK FÉRFI: (bentről) Akkor ne egy fényképhez beszélj! Képzeld el Mandát is, mint engem!

ELSŐ FÉRFI: (kínlódva) Őt nem tudom. (Szünet) Mert tudom, hogy ő már nincs. (Szünet) De én vagyok. És ez a hülye bennem van.

 

Csönd

 

ELSŐ FÉRFI: És már akkor is hülye volt.

MÁSODIK FÉRFI:  (bentről) Ha-ha! Röhögnöm kell, az öregek túl gyakran hiszik, hogy csak a fiatalok hülyék.

ELSŐ FÉRFI: (a fényképhez) Azt hiszem valóban megbuggyantam, Manda. (Szünet) Vagy lehet, hogy már akkor is tényleg hülye voltam.

MÁSODIK FÉRFI: (visszajön a második szobából, és becsukja maga mögött az ajtót. A kezében egy jókora vadásztőr van.) Azért ezt már Manda sem engedte volna meg, hogy a hálószobában a dupla ággyal szembe rakjad fel az agancsaidat.

ELSŐ FÉRFI: Hülye! Azokat az agancsokat lőttem, és nem kaptam. (Szünet) Mit akarsz azzal a vadásztőrrel?

MÁSODIK FÉRFI: Én? (Szünet) Semmit.

ELSŐ FÉRFI: Akkor mi a fészkes nyavalyának hoztad ki?

MÁSODIK FÉRFI: A tokján jópofa ez a bőgő szarvas.

ELSŐ FÉRFI: És?

MÁSODIK FÉRFI: Tetszik.

ELSŐ FÉRFI: Jó. És?

MÁSODIK FÉRFI: A kisebbik fiadtól kaptad.

ELSŐ FÉRFI: Attól. És?

MÁSODIK FÉRFI: Mit és? (Leteszi maga mellé az asztalra. Leül.) Mit és? (Szünet) Akkor még nem vadásztunk.

ELSŐ FÉRFI: Te – nem.

MÁSODIK FÉRFI: Nekem – akkor! - még eszembe sem jutott, hogy igazából puskám lesz. Bár mindig izgatott, és úgy zavarosan el- elképzeltem.

ELSŐ FÉRFI: Te túl sokat elképzeltél – akkor. (Leül a másik fotelbe)

MÁSODIK FÉRFI: Na, ezt a szokásomat megtartottad. Mindig képesek voltunk bármit elképzelni.

ELSŐ FÉRFI: Mit képzelsz te magadról? Nem vagy te túlságosan beképzelt?

MÁSODIK FÉRFI: Nem. Én már akkor is tudtam mi vagyok.

ELSŐ FÉRFI: És még ki tudta, hogy te tudod?

MÁSODIK FÉRFI: (vigyorogva) Hát … kevesen.

ELSŐ FÉRFI: Most mit vigyorogsz, te, ütődött?

MÁSODIK FÉRFI: És még kik tudják – most! – amit én tudok?

 

Csönd

 

ELSŐ FÉRFI: (mereven) Mit tudsz te?

MÁSODIK FÉRFI: Még hogy nem vagy író?!

 

Csönd

 

MÁSODIK FÉRFI: És még kik tudták, hogy te tudod?

ELSŐ FÉRFI: (idegesen) Hagyd már abba!

MÁSODIK FÉRFI: Akkor!... Lehettél volna tanár is. De olyan hülye voltam, hogy az irodalmat választottam – hogy költő legyek. És már az első nap mi derült ki? Hogy az első évfolyam több mint kilencven százaléka költő akar lenni. (Szünet) Akkor hát mi vagy te… öreg?

ELSŐ FÉRFI:  Egy öreg kis nyugdíjas.

 

Csönd

 

MÁSODIK FÉRFI: Hogy van?

ELSŐ FÉRFI: Köszönöm, nyolcvan.

MÁSODIK FÉRFI: Mennyi?

ELSŐ FÉRFI: Hallotta. Annyi.

MÁSODIK FÉRFI: Ajaj!

ELSŐ FÉRFI: Azért ez nem baj.

MÁSODIK FÉRFI: Hát mi?

ELSŐ FÉRFI: Ki kell próbálni.

MÁSODIK FÉRFI: Akkor?

ELSŐ FÉRFI: Ez még nem aggkor.

MÁSODIK FÉRFI: Vénség?

ELSŐ FÉRFI: Az sem, öregség.

MÁSODIK FÉRFI: Mindegy. Megéri?

ELSŐ FÉRFI: Ha van mivel méri.

 

Csönd

 

MÁSODIK FÉRFI: És nekünk van.

ELSŐ FÉRFI: Nekem. Nekem kispajtás! Hol volt még akkor, amivel téged, téged mérni lehetett? (Közben konyakot tölt magának)

MÁSODIK FÉRFI: És hol voltál – te? Nekem nem töltesz?

ELSŐ FÉRFI: Én vénnek születtem. Már megírtad az ötvenes évek elején. Vagy nem? (Szünet) Tölts magadnak!

MÁSODIK FÉRFI: (felveszi a tört, úgy tokostul) Szinte látom magadat…

ELSŐ FÉRFI: (feszülten) Én egészen mást látok. (a tőrre) Tedd le!

MÁSODIK FÉRFI: Nyugalom! Tudom, hogy jelenleg úgy érzed, hogy már túl vagy rajta.

ELSŐ FÉRFI: Akkor is tedd le! Vagy… inkább vidd vissza!

MÁSODIK FÉRFI: (leteszi maga elé az asztalra) Vidd vissza te, ha annyira akarod! (komótosan tölt magának, belekortyol az italába) Én csak egy kicsit gyönyörködni… vagy ilyesmi. Egyébként rosszul emlékszel, hogy akkor még nem vadásztam. Puskám nem volt, az igaz, meg ilyen tőröm sem, de vadnyulat…

ELSŐ FÉRFI: Kis… nyulat.

MÁSODIK FÉRFI: Kis…vadnyulat.

ELSŐ FÉRFI: Csak – majdnem!- fogtál. De végül ott a határban eltűnt a répa közt. Azt viszont el kell ismerni, hogy alaposan – megkergetted.

MÁSODIK FÉRFI: Talán tíz évesek sem voltunk.

ELSŐ FÉRFI: Voltunk?

MÁSODIK FÉRFI: Jó, te is voltál. Illetve… ha akkor még nem is…

ELSŐ FÉRFI: Igen, bizony voltam már akkor is. A jelenben nem csak a múlt van.

MÁSODIK FÉRFI: Hanem a jövő is. Ahogy a mellékelt ábra mutatja. (Szünet) Akkor viszont te voltál bennem.

ELSŐ FÉRFI: Én?! Benned?!

MÁSODIK FÉRFI: Bár én – akkor – el se tudtalak képzelni, hogy idáig…

ELSŐ FÉRFI: Idáig, idáig! Talán baj, hogy idáig?

MÁSODIK FÉRFI: Dehogy baj! Sőt!

ELSŐ FÉRFI: Mi az, hogy sőt?! Ne sőtözz itt nekem! És ne kezdd megint a célzásaidat!

MÁSODIK FÉRFI: Nem célzok. Tudom már, mi vagy.

ELSŐ FÉRFI: Nyugdíjas.

MÁSODIK FÉRFI: Nyugdíjas hivatásos vadász. Azért hagytad ott az egyetemet. Lehet, hogy valamit írogatsz is… mondjuk a kutyádról, aki régen nincs már.

 

Csönd

 

MÁSODIK FÉRFI: (várakozva) Nem így van?

ELSŐ FÉRFI: Csak - nyugdíjas. Tulajdonképpen mit faggatsz te engem, hogy mi vagyok? Meg mi voltam?! Ami te voltál – akkor – talán éppen azt folytattam.

MÁSODIK FÉRFI: Harminc év körül az ember még minden lehet. Érted? Minden.

ELSŐ FÉRFI: Így igaz. Még nyugdíjas is.

MÁSODIK FÉRFI: Célzás ide vagy oda, míg el nem felejtem, felhívom szíves figyelmedet, hogy mi sokat kibírtunk. És úgy tudtunk átlépni néhány büdös gubancon, mintha ott sem lettek volna. Ha akkor nem is, később úgy tudtam vigyorogni rajtuk, mint egy vagány kölyök. Még akkor is, ha mi voltunk a hunyók.

ELSŐ FÉRFI: Na, legalább valamiben egyetértünk.

MÁSODIK FÉRFI: Mondhatnád azt is, hogy tök jó, hogy egyetértünk.

ELSŐ FÉRFI: Igazad van, mondhatnám. Mondom is. Tök jó, hogy egyetértünk.

 

Egymásra nevetnek, poharaikat vidáman összekoccintják.

 

MÁSODIK FÉRFI: Manda most örülne.

ELSŐ FÉRFI: Gondolod? És minek örülne?

MÁSODIK FÉRFI: Hogy végső fokon jól megvagyunk magaddal.

ELSŐ FÉRFI: (már kevésbé jó kedvűen) Te még el sem tudtad képzelni… hogy egyedül maradok.

MÁSODIK FÉRFI: De nem teljesen. Vannak gyerekeid, vannak barátaid…

ELSŐ FÉRFI: Sóder ez is.

MÁSODIK FÉRFI: A cementhez is kell sóder, hogy – beton legyen belőle.

ELSŐ FÉRFI: Időtlen idők óta mindig ilyen közhelyeket mondanak az élők a többi itt maradottaknak.

MÁSODIK FÉRFI: Mert ez az igazság.

ELSŐ FÉRFI: Igazság?!

MÁSODIK FÉRFI: Valaki valahol ezt is először mondta ki, vagy ehhez hasonlót. Vajon hol van a gondolat eredete, friss parazsat meddig bír ki az ember tenyere?

ELSŐ FÉRFI: (idegesen) Ne szavalj itt nekem! A közhely az közhely! Legfeljebb féligazság. A féligazság pedig gyakran változik egész hazugsággá.

MÁSODIK FÉRFI: Azaz igazság, nem gondoljuk végig milyen igazságok vannak a közhelyekben. És ez szinte mindig így van. És mivel így van neked van igazad.

ELSŐ FÉRFI: Szinte, szinte! Hinta-palinta! Csűröm, csavarom oda-vissza!

 

Csönd

 

MÁSODIK FÉRFI: Most már biztos, hogy nem vagy író. Vagy költő.

ELSŐ FÉRFI: (a füléhez teszi a kezét, mint aki nagyot hall) Ne suttogj, csak ne suttogj! Mi nem vagyok?

MÁSODIK FÉRFI: Az jutott eszembe, hogy tényleg csak nyugdíjas vagy.

ELSŐ FÉRFI: És ha mind a kettő vagyok. Író is meg költő is?! Egyébként ne nézd hülyének az öregeket!

 

Csönd

 

MÁSODIK FÉRFI: Általában, vagy konkréten?

ELSŐ FÉRFI: (legyint) Ütődött. Különben is a nyugdíjasok között annyi értékes ember van, és legalább annyi érték, mint a leendő nyugdíjasok között. Csak fel kellene ismerni a leendőknek és elfogadni és élni az ő értékeikkel is.

MÁSODIK FÉRFI: Ebben – így! – igazad van.

ELSŐ FÉRFI: Na végre! (Szünet) Mi az, hogy így?!

MÁSODIK FÉRFI: (kitérően) Hát… így!

ELSŐ FÉRFI: Hogy így?

MÁSODIK FÉRFI: Emlékszel-e egyetlen olyan esetre is, hogy én az idősekkel, az öregekkel szemben valaha is fölényeskedtem.

ELSŐ FÉRFI: De mennyire. Most is azt teszed.

MÁSODIK FÉRFI: Csak, mert úgy érzed. De másokkal a környezetünkben, vagy bárhol, mikor fölényeskedtem az idősekkel, az öregekkel szemben?

ELSŐ FÉRFI: Tudod, hogy mostanában még azt is elfelejtem miért mentem ki a konyhába, vagy fordítva?

MÁSODIK FÉRFI: Látod ezért kérdeztem, hogy általában, vagy konkréten?

ELSŐ FÉRFI: Mit általában, vagy konkréten?

 

Csönd

 

MÁSODIK FÉRFI: A közhelyekről volt szó, meg arról….

ELSŐ FÉRFI: Tudom miről volt szó.

 

Csönd

 

MÁSODIK FÉRFI: Akkor most nem célozgatok. Nem rég mondtad, hogy boldogan indultál el Mandával  - odaátra. Hogy vidám voltál és felszabadult. De végül is a kórházban az orvosok jóvoltából itt maradtunk. Te most az idős korod és a magányod miatt keseregsz. Ugyan csak az előbb arra hivatkoztál, hogy az idős emberek között milyen sok az érték. De közülük ha az egyik halálos beteg, az egészségesebb csak nagy ritkán akar elmenni  a halálos beteg társával elmenni – odaátra. Odaátra vinni a saját életének értékeit is.

ELSŐ FÉRFI: Az érték itt marad, ha volt. Nem a por és hamu között kell keresni. Ott már valóban nincs semmi érték.

MÁSODIK FÉRFI: Így igaz. Csakhogy, ha az asszonyok, az idős asszonyok, ha úgy tetszik, az öregasszonyok a gyerekeiknek segítenek nevelni azok gyerekeit, ha az itt maradt idős férfiak még mindig képesek továbbra is…

ELSŐ FÉRFI: A vén trotyakosok? Nem de?

MÁSODIK FÉRFI: (nem reagál) Most azt mondod, mit nyavalygok, hiszen – neked! -  nem sok van hátra, és eszedbe sem jut, hogy én képzeltem el annyi mindent rólad, én képzeltem el azokat az érdekes és értékeket teremtő lehetőségeket, amelyek közül válogathattál, hogy a neked legkedvesebbeket így vagy úgy megvalósíthasd. Ha éltél is egy- két lehetőséggel, most azokat is hitelteleníted. Velük együtt engem is. Vagy vegyük úgy, hogy hiteltelenítetted volna, ha sikerült volna Mandával menned. Mivel az sem jutott eszedbe, hogy Manda az én Mandám is volt. És ő egyszerűen az öngyilkosságnak még a halvány gondolatát is tagadta. Viszolygott tőle. Még a gondolatától is. Egyszer hallhattad, ahogy mondta, neki tudata csak egy van, és ő azt soha nem akarja elveszíteni. Önként legalább is nem. Jó, jó tudom, a jaj Istenem! napok!... Amikor már azt sem bánta, hogy te is vele akarsz menni, csak ő már mehessen, csak legyen vége. (Szünet) Talán az utolsó, amit még az ember elveszíthet, ha már a kibírhatatlan fájdalmai közben a méltóságát, az emberi méltóságát is elveszíti.

 

Csönd

 

ELSŐ FÉRFI: Örülök, hogy végre ezt is végre megértetted.

MÁSODIK FÉRFI: (feláll, kissé, majd nem is kissé patetikusan) Figyelj ide, - öreg!  Az életnél, az ember életénél nincs több! (tagolva) Az em-ber é-le-te szent-ség! Igaz, hogy nem ő kérte, hogy megszülethessen, hogy élhessen, de a születése után, az élet már az övé is! De ezt az életet még ne-ki sincs jo-ga el-ven-ni! Nincs! Nincs jo-ga!

ELSŐ FÉRFI: (szintén feláll, mint aki színházban, vagy valamilyen gyűlésen van, úgy tapsol. Először csak harsányan, majd harsányan és ütemesen) Éljen az élet! Él-jen az é-let! Él-jen az é-let! Él-jen az é-let! Él-jen az é-let!

MÁSODIK FÉRFI: (ordítva, mint ahogy az engedetlen kutyára üvöltenek) Ül! Leül! A kutyamindenségit!

 

Rövid csönd

 

ELSŐ FÉRFI: Vauuuu! Vauuuu! (és mérgesen hörög hozzá)

MÁSODIK FÉRFI: Te ütődött vén trotty! (leül, és konyakot tölt magának)

ELSŐ FÉRFI: (körül sétálja az asztalt, az ülő második férfit, akiről egy  pillanatra sem veszi le a tekintetét. Megáll a saját fotelja mögött.) Hát most idefigyelj, te eleven bölcsek köve! Az életet, az emberi életet én is szeretem. De csak akkor, ha az nem puszta vegetáció. – A következőkben jobban osztd be, nincs itthon több konjak. Tudom, láttad a kis bárszekrényemet, van más. Én viszont már kénytelen vagyok beosztani. Hol is tartottam?

 

A második férfi hallgat.

 

ELSŐ FÉRFI: A vén trottyért, az eleven bölcsek köve nem olyan nagy sértés. De ha akarod, cserélhetünk is. (szünet) Tudom már mit akartam… Az öngyilkosságot én is elfogadhatatlannak tartom, ha csak úgy ukk-mukk- fukk nyakra- főre élünk vele. Azonban köztudott, hogy csak az ember képes erre is. Én is emlékszem arra az ominózus cikkre, még a 60- as évek végéről, vagy a hetvenes évek elején jelent meg… ez a cikk nagyon jó, adatokkal, tényekkel bizonyítja, igen, már a múlt század végén, hogy naponta 1000 ember követ el öngyilkosságot a világon. Öt-tízezer pedig megkísérli. (Mintha leckét mondana) Az Egészségügyi Világszervezet kimutatása szerint évente balesetben százezer ember pusztul el. Öngyilkosság következtében hétszázezer. Öngyilkosságot kísérel meg hárommillió.

 

A következő részt száraz monotóniával.

 

            MÁSODIK FÉRFI: Nálunk, Magyarországon hatvanháromban…

ELSŐ FÉRFI: … kilencezer- négyszázharminckilenc…

MÁSODIK FÉRFI: … hatvannégyben…

ELSŐ FÉRFI: … tízezer-kilencszázötvenkettő…

MÁSODIK FÉRFI: … hatvanötben…

ELSŐ FÉRFI: … tízezer- hétszáznegyvenöt…

MÁSODIK FÉRFI: … hatvanhatban…

ELSŐ FÉRFI: … tizenkétezer- ötszázhatvankilenc…

MÁSODIK FÉRFI: … hatvanhétben…

ELSŐ FÉRFI: … tizennégyezer- kilencszáznyolcvanhárman kíséreltek meg öngyilkosságot.

MÁSODIK FÉRFI: Mi magyarok az elsők között vagyunk a világon.

ELSŐ FÉRFI: Valóban. Az elsők között vagyunk a világon.

MÁSODIK FÉRFI: Régóta.

ELSŐ FÉRFI: Igen. Már a század első felében is.

MÁSODIK FÉRFI: Örülök, hogy belátod.

 

Csönd.  Már nem monotóniával.

 

ELSŐ FÉRFI: Nem látok be semmit.

MÁSODIK FÉRFI: Nem?

ELSŐ FÉRFI: Kit érdekel már ezek az adatok?

MÁSODIK FÉRFI: Mert akkoriban még csak alig több mint kétmilliárd volt az emberiség?

ELSŐ FÉRFI: Talán.

MÁSODIK FÉRFI: Mi talán?

ELSŐ FÉRFI: Talán ma már mások az adatok. Lehetnek jobbak, lehetnek…

MÁSODIK FÉRFI: És ha nem rosszabbak és nem jobbak, ha ma is csak pontosan…

ELSŐ FÉRFI: (idegesen) És ha össze van ez az egész kutyulva?

MÁSODIK FÉRFI: Hátha csak rosszul emlékszem?

ELSŐ FÉRFI: Igen, igen! – Hátha?! Egyébként is, ezekben az adatokban nincsenek beleszámolva azok, akik ilyen, vagy olyan okok miatt nemrég váltak hajléktalanná, de még érzik saját leépülésüket, és az összekoldult, vagy bárhogyan szerzett forintjaikból egyre többet költenek italra. Talán ők is beletartoznak az önpusztítók, az öngyilkosok kategóriájába. Meg egy sereg munkanélküli, még szakmunkások, vagy diplomások is, akik nagyon akarnának dolgozni, de szűkebb, vagy tágabb környezetükben nincs erre lehetőség. És talán azok is, akik még, vagy már nincsenek a helyükön, és egyre többet isznak, és még a fülükön is dohányfüst meg szesz szivárog. Vagy a mindenféle drogok élvezői. Ugye még ezt is elakartad mondani?! Ugyanis, ha jól emlékszünk, ezeket a szintén tényeket már nem nagyon emlegeti az a bizonyos tanulmány.

 

Csönd

 

ELSŐ FÉRFI: Te nem tapsolsz?

MÁSODIK FÉRFI: Nem. Még csak nem is ugatok.

 

Csönd

 

ELSŐ FÉRFI: Jó, nem bánom, akkor legalább igyál! (leül, igyekszik egyre inkább lazán viselkedni.) Ezzel az öngyilkolásos öngyilkolással – ma már! – nem érdemes túlságosan sokat foglalkozni.

MÁSODIK FÉRFI: (Feláll, miközben kezében veszi az üres poharát.) Nekem elég volt. (A kis bárszekrénybe helyére teszi.) Akikkel most példáloztál, lehet, hogy soha eszükbe sem jutott az öngyilkosság. Talán csak minden elviselhetetlennek érzett piszok, mocsok, baromság ellenére, bármi áron az életbe kapaszkodnak. Ha zavarosan is, egy elképzelt életbe. Az viszont elképzelhető…

ELSŐ FÉRFI: …ezzel a témával foglalkozni nem érdemes. Akit ez érdekel, az ön- és mindenféle más gyilkolások, azok nézzék a különböző TV csatornákon a híradókat, vagy az akciófilmeket. Örülök, hogy ebben is egyet értünk.

 

Csönd. A második férfi leül, és hallgat. Az asztalon lévő vadásztőrrel játszik. Kihúzza a tokjából, forgatja,  villogtatja a hosszú pengét stb.

 

ELSŐ FÉRFI: Mi a bánatos nyavalyát akarsz azzal a tőrrel?

MÁSODIK FÉRFI: Semmit nem akarok.

ELSŐ FÉRFI: Akkor minek hoztad ki?

MÁSODIK FÉRFI: Mondtam már.

ELSŐ FÉRFI: Mit? Mit mondtál már?

MÁSODIK FÉRFI: Nem emlékszel?

ELSŐ FÉRFI: Nem. Nem. Csak idegesít!

MÁSODIK FÉRFI: A bika?

ELSŐ FÉRFI: Milyen bika?

MÁSODIK FÉRFI: A szarvasbika. Itt a tokon.

 

Csönd

 

MÁSODIK FÉRFI: Azt is mondtam, hogy sajnálom. (Szünet) Hogy már –akkor!- nem vadásztunk.

ELSŐ FÉRFI: A karikás isten haragját sajnálod!

MÁSODIK FÉRFI: Nyugalom! Akkor –én! – még nem vadásztam. Legalább is nem volt még puskánk.

ELSŐ FÉRFI: És tőrünk sem.

MÁSODIK FÉRFI: Talán egy fanyelű cserkésztől.

ELSŐ FÉRFI: Az se.

MÁSODIK FÉRFI: Igaz. Az se.

 

Csönd

 

ELSŐ FÉRFI: Nyögd már ki!

MÁSODIK FÉRFI: Mit nyögjek?

ELSŐ FÉRFI: Hogy mit akarsz vele?

MÁSODIK FÉRFI: A bánatos nyavalyát kifelejtetted.

ELSŐ FÉRFI: Jó! Akkor azt a búbánatos bőgő bika, bikaszagú, baromi nagy bikaszarvát bökje beléd!... hogy mit akarsz azzal a tőrrel?!

MÁSODIK FÉRFI: Én? Én igazán nem akarok semmit. De –te! – mit akarsz?! Mert akartál.

 

Csönd

 

ELSŐ FÉRFI: Tudtam. Tudtam, hogy előbb, utóbb kinyögöd.

MÁSODIK FÉRFI: Mert azért vagyok itt. Igaz?

ELSŐ FÉRFI: (tompán) Akkor csináld!

 

A második férfi kihúzza a tokjából a tőrt, és a pengét a hegyével a szíve felé fordítja.

 

ELSŐ FÉRFI: Állj! Egy fontos kérdés.

MÁSODIK FÉRFI: Parancsolj!

ELSŐ FÉRFI: Fájsz?

MÁSODIK FÉRFI: Nem fájok.

ELSŐ FÉRFI: Akkor meg mit bohóckodsz?

MÁSODIK FÉRFI: Te – akkor! – mit csináltál?

ELSŐ FÉRFI: Fájtam. Átkozottul, őrjítően fájtam. Az első műtét után – elzáródás. A hólyagom talán nagyobb volt, mint a te fejed. A görcsök szinte negyed óránként veszett karmokkal belém martak, és ráztak. Érted?!

MÁSODIK FÉRFI: Igen. Az ember nagy fájdalmak közben… (hegyével a tőrpengéjét újra a mellének fordítja)

ELSŐ FÉRFI: Úgy, úgy!

MÁSODIK FÉRFI: … talán elveszti a legutolsó, még megmaradt emberi méltóságát is. Mivel a műtét után már itthon, éjszaka úgy éreztük, hogy a hólyagunk akkorára nőtt, mint a fejünk. Mert a kivezető csatorna elzáródott.  Ezért volt az a pokoli őrült …

ELSŐ FÉRFI: (Feláll. Fapofával, kíváncsian.) Nyomod?

MÁSODIK FÉRFI: Nyomom.

ELSŐ FÉRFI: Mint a rómaiak, csatavesztés után a rövid karddal.

MÁSODIK FÉRFI: Mint a rómaiak csatavesztés után… a rövid karddal.

ELSŐ FÉRFI: És fájsz?

MÁSODIK FÉRFI: Fájok.

ELSŐ FÉRFI: Mennyire?

MÁSODIK FÉRFI: Még… nem nagyon.

ELSŐ FÉRFI: Akkor nyomd jobban!

MÁSODIK FÉRFI: Te jobban nyomtad?

ELSŐ FÉRFI: Piros volt, ahol a tőr hegye volt.

MÁSODIK FÉRFI: Szerintem már nekem is piros.

ELSŐ FÉRFI: (A második fölé hajol kíváncsian, majd közömbösen.) De nem vér.

MÁSODIK FÉRFI: Nem?

ELSŐ FÉRFI: Nem.

MÁSODIK FÉRFI: Te akkor úgy csináltad, mint a disznó a disznóölésen, amikor a kést a torkára teszik: Jiiiiiii!

ELSŐ FÉRFI: Mert istentelenül fájt.

MÁSODIK FÉRFI: Jiiiiiii!.....

ELSŐ FÉRFI: Most ne nyomd! Gombold ki az ingedet! ( Miután a második megteszi, vizsgálódva:) Nincs vér.

MÁSODIK FÉRFI: Jiiiiiii!.....

ELSŐ FÉRFI: A rohadt életbe! Mondtam, hogy ne nyomd!

MÁSODIK FÉRFI: Amikor jött a pokoli nagy görcs, te is nyomtad.

ELSŐ FÉRFI: Nyomtam.

MÁSODIK FÉRFI: És volt úgy, hogy közben röhögtél. Magunkon.

ELSŐ FÉRFI: Te pedig itt bennem be voltál tojva. Ugye?

MÁSODIK FÉRFI: Be voltam.

ELSŐ FÉRFI: Tudtad, hogy ha vérzünk, be kell fejezni.

MÁSODIK FÉRFI: Te is tudtad! …Te is tudtad! ( Egyre nagyobb hisztériával) Tudtad, tudtad! Ezért nem nyomtad jobban! Tudtad, hogy akkor nincs tovább. Ezzel a majdnem olyan vadásztőrrel, mint a rómaiak…akik beledőltek… bele… bele…bele.

ELSŐ FÉRFI: Meghibbantál?!

MÁSODIK FÉRFI: Meg! És ne fölényeskedj velem!

ELSŐ FÉRFI: Veled?

MÁSODIK FÉRFI: Velem!

ELSŐ FÉRFI: Te meg ne hisztériázz! Én akkor sem hisztériáztam.

MÁSODIK FÉRFI: De – majdnem!

ELSŐ FÉRFI: De – nem!

 

Csönd

 

ELSŐ FÉRFI: Tedd le azt a tőrt!

MÁSODIK FÉRFI: (Lecsapja az asztalra. De csak úgy maga elé.) Tessék!

 

Csönd.  Mindketten a tőrre merednek, mintha az egy különös élőlény volna.

 

ELSŐ FÉRFI: Jó kis tőr.

MÁSODIK FÉRFI: És szép is.

ELSŐ FÉRFI: Azért egy római kard hosszabb.

MÁSODIK FÉRFI: Hosszabb. Nem túl sokkal.

ELSŐ FÉRFI: Szerinted mennyi az a nem túl sok?

MÁSODIK FÉRFI: Össze kellene mérni.

ELSŐ FÉRFI: Össze.

MÁSODIK FÉRFI: De nincs római kardunk.

ELSŐ FÉRFI: Ezzel zsigereltük ki az első bikámat.

MÁSODIK FÉRFI: Második már nem is volt.

ELSŐ FÉRFI: Nem is nagyom vágytam többre.

MÁSODIK FÉRFI: A tokja is szép.

ELSŐ FÉRFI: Már mondtad.

MÁSODIK FÉRFI: Csak azt, hogy tetszik.

ELSŐ FÉRFI: Azért, mert szép is.

MÁSODIK FÉRFI: Azért. (Felveszi a tőrt, visszateszi a tokjába.)

 

Csönd

 

ELSŐ FÉRFI: Neked adom.

MÁSODIK FÉRFI: Nekem?

ELSŐ FÉRFI: Egy feltétellel.

MÁSODIK FÉRFI: És mi lenne az?

ELSŐ FÉRFI: Ha soha többé nem kerülsz a szemem elé.

MÁSODIK FÉRFI: Jó. Akkor nekem is van egy feltételem.

ELSŐ FÉRFI: Neked nincs.

MÁSODIK FÉRFI: Valóban?

ELSŐ FÉRFI: Valóban.

MÁSODIK FÉRFI: És miért nincs?

ELSŐ FÉRFI: Mert nem is lehet.

 

Csönd. Szúrós szemmel figyelik egymást.

 

MÁSODIK FÉRFI: (fojtottan) Azt hiszem, most gyűlöllek.

ELSŐ FÉRFI: Biztos vagy ebben?

MÁSODIK FÉRFI: Halálbiztos.

ELSŐ FÉRFI: (röhögve) Halál?... Na, tessék! Én igyekszem elfelejteni, de – te! – folyton eszembe juttatod. (Szünet) Most mit bámulsz ilyen kutakodó piláccsal?

MÁSODIK FÉRFI: Egyre többször gondolok arra, hogy nem vagy normális.

ELSŐ FÉRFI: És te?

MÁSODIK FÉRFI: (sziszegve) Te csak elképzeltél a buggyant agyaddal, és már elfelejtetted, hogy ki vagyok én!

ELSŐ FÉRFI: Akkor hát ki vagy?

 

Csönd. A második hallgat.

 

ELSŐ FÉRFI: Néhányszor már hallhattad tőlem, hogy én hülyének születtem. Csak másként vagyunk hülyék, mint a többi hülye.

MÁSODIK FÉRFI: (Kétségbe esetten ordít) Én soha nem akartam hülye lenni! …

ELSŐ FÉRFI: (Most már végig nyugodtan) Ja, kis pajtás, úgy könnyű, hogy mi sohasem, ha mindig csak a másik a hülye.

 

Csönd

 

MÁSODIK FÉRFI: Tévedtem az előbb. Tulajdonképpen én nem is gyűlöllek.

ELSŐ FÉRFI: Ha azt mered mondani, hogy sajnálsz, itt fojtalak meg.

MÁSODIK FÉRFI: (Miközben a tőrrel játszik, hol kihúzza, hol visszadugja a tokjába.) Nem kell fárasztani magad.

ELSŐ FÉRFI: Ez nem fáradság. Nyugodtan fojtalak meg.

MÁSODIK FÉRFI: Elmegyek.

ELSŐ FÉRFI: Igazán?

MÁSODIK FÉRFI: Igazán.

ELSŐ FÉRFI: És soha többé nem jössz vissza?

MÁSODIK FÉRFI: Ugyan? Csak nem képzeled?

ELSŐ FÉRFI: Dehogy! Dehogyis! Soha! Soha többé!

MÁSODIK FÉRFI: (Először leteszi az asztalra a tőrt, azután meggondolja, és újra felveszi.) Vedd úgy… (elindul a jobb oldali ajtó felé.)

ELSŐ FÉRFI: (gyorsan) Ne arra! Úgy veszem, ahogy akarod! A kijárat erre van. (Kinyitja a jobb oldali ajtót) Parancsolj! Kikísér…

MÁSODIK FÉRFI: (miközben kivonul) Nem kell!

ELSŐ FÉRFI: Nem is, csak a kapuig. (Becsukja maga mögött az ajtót.)

 

Csönd. Majd egy nagy puffanó zuhanás hangja. Majd újabb csönd. Azután lassan kinyílik az ajtó. Az első férfi visszajön, és becsukja maga mögött.

 

ELSŐ FÉRFI: (Felemeli a montázs fényképet) Láttad? Ugye láttad? Seggbe akart rúgni, de én elléptem… és valahogy kihúzta a tőrt, aztán megtántorodott, és le a lépcsőn… És bele … A marha! … Most ott van a fordulóban. Minden csupa vér… Én hozzá se nyúltam. (Miközben ki nyitja az ajtót) Látod? (Szünet) Nincs ott. (Szünet) Pedig akkorát puffant… és… és semmi. Úgy állt ki a melléből… (lassan, bizonytalanul becsukja az ajtót. A bekeretezett montázs fényképet visszateszi az asztalra. Egy darabig mereven áll, a fényképet nézi. Eszébe jut valami, bemegy a jobboldali ajtón a másik szobába. Bentről) Itt van! (Visszajön, kezében ugyanazzal a tőrrel, amely utoljára a második férfi kezében volt.) Itt volt a helyén. ( Kihúzza a tokjából. A tőr tisztán és fényesen villan. Visszacsúsztatja a tokjába, leteszi maga elé az asztalra, és leül.   A fényképhez:) Mindig tudtam, hogy hangosan sohasem szabad beszélni hozzád… így. Tessék! Most megőrültem. Megbuggyantam. Bekajkisodtam. (Kitölti magának az utolsó cseppig a konyakot. De még nem iszik.) Ez a taknyos ütődött alaposan besegített. (Felveszi a tőrt, kihúzza a tokjából, maga felé fordítja, majd nagyot kiállt: ) A francba! (halkan) Így már nem… (A tőrt újra a tokjába csúsztatja, és úgy teszi vissza az asztalra, mintha az törékeny üvegből volna a újra montázs fényképhez.) Azt mondtam, így már nem.

 

Csönd

 

ELSŐ FÉRFI: Figyelj! Manda! Ha azt mondtam így már nem, akkor lehet, hogy nem vagyok egészen flúgos. Mivel egy őrült az őrültség állapotában ritkán szokta megállapítani, hogy ő nem huzatos. (Szünet) Bár lehet, hogy nem is annyira ritkán. (Szünet) Nem tudom. Eddig még soha nem voltam őrült. (Elgondolkozva nézi az üres üveget, még fel is emeli és a benne maradt pár cseppet is belecsöpögteti a pohárba.) Még szerencse, hogy az üveg fél literes. És még nagyobb szerencse, hogy csak félig volt. Mert ez a taknyos sem volt itt. Vagyis én… (Szünet) Negyed liter. Hát ez se semmi. Igaz, hogy lassan ittam… Akkor is… Manda, mit szólnál, ha most elkezdenék dalolni? Mondjuk azt, hogy …. Nem. Azt nem, azt azért mégsem. (Szünet) Vagy azt, hogy … (szünet) Látod így van ez, ha az ember megszegi a saját maga által felállított törvényt.

 

Csönd

 

ELSŐ FÉRFI: (Hirtelen kitör, szinte az ordításig) Mandaaa? Hol vagy?! A bánatos átkozott rohadt életbe! ( Majd alig hallhatóan) Manda hol vagy? (Szünet) Itt vagy?... De hol. (Felveszi az asztalról a tőrt.) Fáradtan föláll. Ezt meg beviszem a helyére. (Újra kihúzza a tokjából, megvillogtatja, aztán visszacsúsztatja.) Újra a fényképhez, ez volt az első és az utolsó, hogy hangosan beszéltem hozzád. (Felemeli a konyakkal töltött poharat. Azért ezt még kiiszom.) Hirtelen mozdulattal az üres poharát földhöz akarja vágni, de megáll, szép lassan visszateszi a helyére, majd elindul a tőrrel a másik szobába.

 

                                                           2010. szeptember 19.